Mivel mérjük a fenntarthatóságot
Year: 2011
Type: article
Abstract: ÖSSZEFOGLALÁS \n \nAmint a Bevezetésben említettem, dolgozatom kiinduló pontja – és a kutatás alapvető kérdésfeltevésének lényegi motivációja – az a számos kutató által elfogadott feltételezés, hogy a véges természeti környezetben zajló civilizációs fejlődés fenntarthatósága a 21. század legfontosabb problémája. Számos jel utal ugyanis arra, hogy a technológiai civilizáció által gerjesztett anyagi, azaz fizikai értelemben vett folyamatok méretei elérték a természeti folyamatok nagyságrendjét és helyenként a mesterséges eredetű anyagkészletek terjedelme is a természet méreteivel vetekszik, s ez együtt veszélyezteti a természet életfenntartó rendszereinek működését. E veszedelmes jelenségek megváltoztatására csak akkor van esélyünk, ha minél jobban megértjük az együtt létező (egyesek szerint ’koevolváló’, együtt fejlődő) természet-technoszféra rendszer működési mechanizmusainak sajátosságait, törvényszerűségeit, amihez viszont feltétlenül szükséges e csatolt rendszer állapotának és időbeni változásának kvantitatív leírása. A fenntarthatósági indikátorok e mennyiségi jellemzés legfontosabb átfogó eszközei. \nA Bevezetésben ezért azt a kérdést tettem fel, hogy mennyire elégítik ki az EU tagországok jelenlegi fenntarthatósági indikátorkészletei a fenntartható fejlődés követelményeit? A dolgozatban adott választ egyetlen mondatba tömörítve, azt mondhatnám, hogy távolról sem kielégítő mértékben. Nem nyújtanak elegendő támogatást a döntéshozóknak és a társadalmat sem tájékoztatják elégséges módon, így nem adnak megfelelő segítséget a fenntarthatóság felé történő előrelépéshez. A kulcsszavak itt az „elegendő”, „elégséges”, „megfelelő”. Az ffi készletek ugyanis kétségkívül jelentős előrelépést jelentenek a nem egészen 20 évvel ezelőtti állapothoz képest, amikor 1992-ben Rio de Janeiroban a Környezet és Fejlődés ENSZ konferencián megfogalmazódott az ffi készletek iránti igény. Mára valamennyi EU tagország kidolgozta és közzétette nemzeti fenntartható fejlődési stratégiáját. Ezekben a többnyire 100-200 oldalnyi dokumentumokban összefoglalják azokat a hosszú távú célokat, amelyek megvalósítását szükségesnek tartják ahhoz, hogy az ország hosszú távú fejlődése fenntartható legyen. A célokhoz való közelítés mértékét a fenntartható fejlődés indikátoraival mérik, követik nyomon. Láttuk, hogy az EU tagállamainak mintegy harmada az utóbbi néhány évben rendszeressé tette indikátorjelentéseinek közreadását. Az eredmény tehát jelentős, de mégsem kielégítő. \nDolgozatomban bemutattam, hogy ezeknek az indikátoroknak a kiválasztása, egy kezelhető, áttekinthető, megfelelő elvi alapokra helyezett, strukturált indikátor-rendszerbe szervezése távolról sem egyszerű dolog. Az elmúlt bő egy évtizedben, az EU tagországaiban is ezernyi kutató és szakember dolgozott ezen a munkán. A feladat nehézsége elsősorban a leírni kívánt entitás, a természet-technoszféra rendszer igen magas komplexitásából fakad. A kutatók és statisztikusok azzal küzdenek, hogy a mintegy 5-6000 indikátorból hogyan válasszák ki azt az egyszerre könnyen érthető és átlátható, ugyanakkor a problémakör egészét lefedő, a lényeget megragadó, a helyzetet átfogóan leíró, viszonylag kevés mutatóból álló indikátorkészletet, amely a vizsgált rendszer összetettségét és a fontos elemek közötti főbb kapcsolatokat is tükrözi. Láttuk, hogy a sok megoldandó részproblémára sokféle kezdeményezés született. Az ffi készletek és az elmúlt tíz évben közreadott több mint 100 különféle indikátorjelentés változatossága, a közös jegyek mellett is szembeötlő eltérései már önmagában azt jelzik, hogy az egységesítési törekvések ellenére sem sikerült mindeddig megtalálni a legjobb megoldás felé vezető utat. A munka a következő években is nagy intenzitással folyik majd a statisztikai hivatalokban, a fenntarthatóság ügyéért felelős minisztériumokban, a kutatóintézetekben és egyetemeken. \nDolgozatommal ebben a folyamatban kívántam részt venni és erőmhöz mérten hozzájárulni a vitás kérdések megválaszolásához. Összegzésként három összefüggő koncepcionális kérdést szeretnék kiemelni: a fenntartható fejlődés értelmezését, a nemzeti fenntartható fejlődési stratégiák lényegi tartalmát és összefüggését más nemzeti stratégiákkal, valamint az ffi készlet rendszerjellegét. \nA kisebb-nagyobb súlyú részproblémák és a fő kérdések elemzése során minduntalan arra a következtetésre jutottam, hogy az optimális ffi készlet kialakítása közben felmerülő gondok alapvetően a fenntartható fejlődés helytelen fogalmi megragadásából származnak. A dolgozatban módszeresen visszatérve amellett érveltem, hogy a fenntartható fejlődés brundtlandi közelíztése és háromdimenziós modellje, az ezek szinte általános elfogadása révén a fenntarthatósági stratégiák és azok indikátorkészletei megoldhatatlan feladat elé kerülnek. A fenntarthatóság e gondolati konstrukciói ugyanis abban a hitben ringatják a világot, hogy lényegében minden mehet tovább az eddigi módon, ha a részmegoldásokban igazítunk a dolgokon, a jövő generációinak is meghagyjuk a lehetőséget a növekvő jólétre, sőt jól-létre. Ezzel szemben arra a kisebbségi álláspontra helyezkedtem, hogy a fenntartható fejlődés globális ökológiai probléma, amivel csak úgy nézhetünk szembe a siker reményével, ha alapvető változtatásokat hajtunk végre a társadalomban és a gazdaságban, ha sikerül elérnünk az alapvető értékrend jelentős módosulását. A társadalmi szokásokat, az életmódot, a fogyasztási mintákat egyaránt újaknak kell felváltania, csakúgy, mint a tágan értelmezett termelés mechanizmusait, intézményeit. A fenntartható fejlődés kihívása ebben a szemléletben azt jelenti, hogy a társadalmat és a gazdaságot úgy kell átalakítani, hogy az megfeleljen a természet objektív és kérlelhetetlen korlátainak, és működésük ne veszélyeztesse a globális életfenntartó szolgáltatásokat nyújtó természeti rendszerek működését. \nEz a felfogás gyökeres változtatásokat követel meg a nemzeti fenntartható fejlődési stratégiák alapkoncepcióját illetően. Tartalmukat – amelyet máig ’a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon’ brundtlandi követelménye határoz meg – meg kell változtatni, és csak a ’káposztára’, azaz a természeti tőke – a technológiai fejlettség mindenkori feltételei mellett adott – kritikus szintjére összpontosítva, kíméletlenül ki kell belőlük hagyni minden olyan társadalmi és gazdasági kérdést, amely nincs közvetlen összefüggésben a globális ökológiai kérdésekkel, illetve azoknak az adott országot érintő ügyeivel. A dolgozatban amellett érveltem, hogy az – ilyen, természeténél fogva ökológiai szemléletű – fenntarthatósági stratégiának alapstratégiának kell lenni, azaz ennek alárendelve elkülönített társadalmi és gazdasági stratégiát kell kidolgozni. \nA fenntartható fejlődési indikátorkészletek kidolgozásának gondjai az előző két radikális szemléletváltás esetén jelentősen enyhülhetnek. A tematikus és felfogásbeli tartalmi változás jóval könnyebbé teszi a rendszerjellegű, a tőkeszemléletre és a DPSIR keretrendszerre épülő logikai struktúra szerinti felépítésüket, és erősítheti a tárgyalás tudományos megalapozását. Mindez persze továbbra sem jelenti azt, hogy a feladat egyszerű lenne, különösképpen azért, mert – ahogy a dolgozatban is több helyen hangsúlyoztam – mindez a jelenlegi ffi készletek gyökeres megváltoztatását jelentené. \nSokszor fogott el a kétség a dolgozat írása közben, hogy szabad-e egy doktorandusznak szembe menni a fenntarthatósági politikák főáramával. Igyekeztem minden a témával kapcsolatos irodalmat, anyagot elolvasni, és erőt adott, hogy – olykor részleteiben és rejtetten, máshol határozottan kimondva és kifejtve – sok hasonló ötlettel, elgondolással találkoztam. Munkámban ezeknek a gondolatoknak a szintézisére törekedtem. Annak megítélését, hogy milyen eredménnyel, az Olvasó jóindulatára bízom. \nSUMMARY \n \nAs it has been already mentioned in the Introduction, the starting point of my thesis and the essential motivation of my basic research issues is a hypothesis which is accepted by numerous scientists: the sustainability of civilizational development in a finite physical environment poses the most important problem in the 21st century. Several indications suggest that the volumes of material i.e. physical processes generated by technological civilization have already achieved the order of magnitude of natural processes and in some places the extent of artificial materials rivals with the volumes of nature, jointly endangering the operation of natural life-support systems. These perilous phenomena can only be reversed by obtaining an in-depth understanding of features and principles in the functional mechanisms of coexisting (co-evolving, co-developing) nature-technosphere system, which necessarily requires the quantitative description of changes in the condition and timeline of this system. Sustainability indicators are the major comprehensive measurements for this quantitative characterization. \nTherefore, the Introduction poses the question: to what extent do the set of current sustainability indicators used by EU member states meet the requirements of sustainable development? The answer of my thesis in a nutshell is that by no means in a satisfactory measure. They fail to provide substantial support for decision-makers and information for the general public, so they do not drive progress towards sustainability sufficiently. Key words here include “sufficient”, “satisfactory” and “suitable”. Undoubtedly, the existence of the sets of sustainability indicators represents a significant move as compared with conditions 20 years ago, when the United Nations Conference on Environment and Development in Rio de Janeiro, 1992 drew up the demand for the set of the indicators. By now all EU member states have elaborated and published their national sustainable development strategies. These documents mostly summarize those long-term goals in 100-200 pages, of which realization is essential for the long-term sustainability
Author: Andrea Karcagi-Kováts
Language: Hungarian
Subfield: Management, Monitoring, Policy and Law
Field: Environmental Science
Domain: Physical Sciences
Open Access status: green
OpenAlex ID: W2596897747
