Year: 2022
Type: article
Abstract: Hilarius Poitiers-ban (Pictavis) született vagyonos pogány családban 315-ben.Szülei gondos nevelésben részesítették.Latin és görög nyelvben egyaránt jártasságra tett szert. 1 Felnőtt korában keresztelkedett meg, s nem sokkal utána, 350 körül szülővárosa püspökévé választották, s e funkciójában az arianizmus igen hatékony ellenfelévé vált.356-ban Kis-Ázsiába, Phrygiába száműzte az arianusokkal rokonszenvező II.Constantius császár (337-361) a Béziers-ben tartott zsinaton, mert Hilarius ellenezte Athanasios elítélését.360-ban térhetett vissza püspöki székhelyére, ahol 367-ben bekövetkező haláláig vezette egyházmegyéjét.Filozofáló hajlama vezette el a kereszténységhez, és ez a hajlam indította arra is, hogy mélyebben megismerje a keresztény tanítást, mindenekelőtt a krisztológiát.Száműzetése idején írta a Szentháromságról (De Trinitate) és a Zsinatokról (De synodis) című műveit, előtte a kommentárokat Máté evangéliumához (In Matthaeum), utána pedig a Zsoltárokhoz (In psalmos), 2 továbbá vitairatokat II.Constantius császárhoz és himnuszokat.3 Életének és prózai műveinek mérvadó ismertetését olvashatjuk Jean Doignon tanulmányában, amely a Reallexikon für Antike und Christentum című lexikonban jelent meg. 4 HILARIUS MAGYARORSZÁGON Már régóta tartozom ezzel a tanulmánnyal Hilariusnak, két okból is. 1.A Római irodalom című könyvemben négyszer ugyan említem Hilariust, de külön fejezetet nem szentelek neki.Például említem száműzetését, himnuszairól pedig Szent Ambrus kapcsán ennyit mondok: "Ambrosius előtt már Hilarius (315-367) 1 Andresen: Geschichte des Christentums…, 68. 2 Zsoltárkommentárjában felhasználta Órigenész műveit is; vö.
Source: Vallástudományi Szemle
Author: Tamás Adamik
Language: Hungarian
Subfield: Philosophy
Field: Arts and Humanities
Domain: Social Sciences
Open Access status: bronze
OpenAlex ID: W4313055953
